Telefon:+36 70 361 3684 iroda@kapcsolatkihivasalapitvany.hu

2020 januárjában újabb szakaszhoz érkezett a “LENDÜLET” – Miskolci, eltérő identitással rendelkezőtársadalmi csoportok együttműködésének megvalósítása című projektünk: a 3 kulturális esemény megrendezését követően, a hó végén lezárult a második szakasz, sikerrel elérkeztünk a harmadik mérföldkő teljesítéséhez. Ennek részeként a roma tehetségkutatás és tehetséggondozás jegyében az elmúlt időszakban 27 kulturális eseményt szerveztünk és rendeztünk meg sikerrel Miskolcon és megyénk 8 másik településén, hogy a roma kulturális értékeket és hagyományokat bemutassuk az érdeklődőknek.

Az EFOP-1.3.4-16 projekt keretein belül támogatott tevékenységek egyikeként azt is vállaltuk, hogy a projekt célcsoportját jelentő, a Borsod-Abaúj-Zemplén megye területén élő lakosság(nemzetiségiek, romák és nem romák, felnőttek és gyermekek egyaránt) munkához valóviszonyának javítására, illetve a munkavállalásra való felkészítés céljából „A munka világa” címmel workshopot tartunk a programba vont ügyfelek részére. Az elmúlt 12 hónapban ez két alkalommal, két helyszínen, összesen közel 40 résztvevővel valósult meg.