Alapítványunk a Közös Értékeink –Sokszínű társadalom projekt keretein belül évi 27 kulturális eseménymegszervezését és megvalósítását vállalta Borsod-Abaúj-Zemplén megye székhelyén és 8 másik településén. Június és július hónapokban összesen 120 főnyi résztvevővel valósultak meg rendezvényeink, amelyek a roma kultúrához kapcsolódó tehetségkutatás,tehetséggondozás jegyében zajlottak. Célunk az volt ezekkel a kulturális programokkal, hogy a művészeti alkotások közelebb hozzák a roma kultúrát a fiatalok, a többségi társadalom tagjai számára. A megrendezésre került események résztvevői elsősorban zenei alkotások, valamint költemények révén ismertették meg és mélyítették el a roma és nemzeti hagyományaikat, nemzeti kulturális örökségüket és múltjukat.