Június 25-én került megrendezésre a „LENDÜLET” – Miskolci, eltérő identitással rendelkező társadalmi csoportok együttműködésének megvalósítása című, EFOP-1.3.4-16-2017-00028 azonosítószámú projekt Nyitórendezvénye. A Hotel Pannonia Miskolc szálloda rendezvénytermében
meghívásunkra mintegy 12 szervezet és a sajtó munkatársai képviseltették magukat.

A program első részében a projektmenedzser szakmai vezető, Dr. Bajákyné Szabó Csilla mutatta be az alapítványt és a projektet, majd a rövid szünetet követő második részben munkatársaink és a meghívottak között kötetlen beszélgetés alakult ki, amelynek során a korábbi tapasztalatok
felelevenítésén túl információcserére is sor került, illetve megvalósult a jövőbeni együttműködés lehetőségeinek megteremtése is.
